2008. március 26.
- Mondd csak Debi, miért vállaltad a jelöltséget?
- Láttam és látom, hogy sínylődik a diákság a tanárok rémálomba illő tanterve alatt, ezért megfogadtam, hogy amiképp lehet, segítek az elnyomottakon.
- Egészen úgy beszélsz, mint egy jó király! (Vagy politikus?) Arra kérnélek, mesélj magadról! Hátha van még olyan, aki nem ismer téged tágas iskolánkban!
- Egészségesen élek, ezt segíti a heti négy fociedzés és a szombati bajnoki a Dorog FC színeiben, valamint, ha időm engedi, megpróbálok részt venni az istvános szertornaedzéseken is. Emellett persze a tanulás is fontos, és nem megy annyira rosszul. Egyéb hobbijaim: moci , zenehallgatás, olvasás minden mennyiségben, és persze a rászorultak segítése.
- Egy királyválasztás össze tud rázni egy osztályt. Te mit tapasztalsz az osztályodban?
- Maximálisan elégedett vagyok az osztályommal, eddig is sejtettem, hogy jó az osztályközösség, de ez a mostani szervezkedés mindent überelt. Persze én is részt veszek a munkálatokban, de mivel nem vagyok egy jó rajzos, inkább ötletgazdaként.
- Mit gondolsz, ki fog nyerni?
- Ennyi sok közös készülődés után nem én fogok nyerni, hanem az osztályom. Egyszerűen úgy érzem, hogy mi nem veszíthetünk!
- Tudod-e már, kit választanál királynőnek?
- Ráérek még ezzel foglalkozni, most a kapánymunkák előbbre valók.
- Mégis, ha valaki a királynőd szeretne lenni, annak milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie? (Milyen lányokat kedvelsz?)
- Igazából nincs konkrétan meghatározva, hogy milyen csajok jönnek be, lényeg, hogy szépecske legyen, kedves, aranyos és egyedi (a bajusz nem egyedi dolog!).
- Utolsó kérdés: mit ígérsz a rád szavazónak?
- Én nem ígérgetek. Én megteszem... Bizonyítom!

természetesen. Mert itt a húsvéti hosszúhétvége, a kampány, az évfolyam- és témadolgozatok, az érettségi, a szerelem, a tanszaki, meg hasonló fontos dolgok. A tavasz még nincs itt, de majd megérkezik.
Az újság meg majd a tavasszal együtt, köszöni szépen, ha annak szabad késni, nekünk is.

2008. március 4.
2008. március 2.
Igen, a SzIGMát száz forintért áruljuk. Száz forintért csokit sem kapsz a büfében. Túrórudit mondjuk igen. De biztos nem lehet egy, azaz 1 darab túrórudiról lemondani?
Mi tényleg mindent megpróbáltunk. Kerestünk támogatókat, hirdetőket, hiába. Nézegettünk pályázatokat, de nincs, nincs, nincs semmi. Persze hogy nincs. Az iskolaújság végülis kultúra, arra meg nincs pénz, abban meg nincs pénz.
Régebben ingyen nyomtatták hirdetésért cserébe. Ennek az időnek vége. A lehető legeslegolcsóbb helyre hordjuk most nyomdába, Piliscsabára, ami egy kicsit messze van ugyan, de megéri, egyébként is rendesek. A5, 20 oldal, 100 példány (+6 kötelespéldány az OSzKnak): 71,7 forint/darab az előállítási költség. Természetesen a sulitól megkapjuk a maximális támogatást, de mégsem dönthetjük csődbe az iskolai költségvetést egy nem olvasott újság miatt!
Azt nem fejtem ki, hogy elég sok munkánk benne van, mert szeretjük csinálni. Ráadásul nektek csináljuk, kedves olvasók. De az azért normális emberi, újságírói vágy, hogy szeretnénk, ha azt, amit csinálunk, legalább elolvasnák...

2008. március 1.
Ajánló:
Egy hét anarchia után
Interjú Belecz Lászlóval, az új igazgatóval
Orosz, latin
A nyelvi szakkörök vezetőit kérdeztük
Balatoni nyár
Haverok, buli, pihenés
Letöltés
(Adobe Reader szükséges)
Kiemelt hírek
Tagfelvétel
A Szigmédia Diákkör folyamatos tagfelvételt hirdet fotós, újságíró, tudósító és rádiós munkakörbe. Jelentkezni az alábbi címen lehet.
Szent István Gimnázium
Blogajánló
Archívum
Disclaimer
A Szigmédia.com portálon megjelent vélemények (amennyiben ez külön jelezve nincsen) nem feltétlenül azonosak a szerkesztők, illetve a Szent István Gimnázium tanárainak és vezetőségének véleményével. Még jogi nyilatkozatunk is van.