Gondold meg, hogy csak az ember olvas.
A programra jelentkezni a kiskorúaknak írásbeli szülői engedéllyel, a 18 év fölöttieknek anélkül lehet legkésőbb november 17-ig, bármelyik szervezőnél. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a Szent István Gimnázium tanárai: Barsi Éva, Holló Ervin, Kőkúti László, Nagy László, Szabadiné Kutas Emese, Uzonyi Pálné, Wiesztné Sátek Szilvia, Zara Melinda.
Istvános fejlesztések!
2008 szeptemberétől végre működik az iskolarádió a Szent István Gimnáziumban. A diákok nagy örömére a szünetekben minden teremben és a folyosókon is zene szól. Sőt: a rideg csengőszó is megszűnt, mert más-más dallam jelzi a ki- és becsengetést az órákra. Az október 6-i megemlékezés pedig rádiós műsor keretében zajlott. A rendszer kiépítését Esztergom Város Önkormányzata finanszírozta. Köszönjük szépen!
Szent István Gimnázium Diákönkormányzata

Fotó: Tücsök /szigmedia
(D: Diákok; V: Vezetőség)
D: Miért 35 percesek a rövidített órák, miért nem 25, mint ahogy eddig jól bevált szokás volt?
V: Mert 25 perc nem elég érdemi tanításra, tíz perc elmegy a jelentéssel, a tanár érkezésével, az osztály lecsendesítésével. Adjuk meg a lehetőséget azoknak, akik tanulni szeretnének. Akkor nem hivatkozna senki a tradíciókra, ha 15 percesre rövidítenénk az órákat.
- össznépi zúgolódás -
D: Miért két részletben tekintjük meg a holnapi műsort, ráadásul a felsőbb évfolyamok a tanítási idő után, hetedik órában?
V: Mert a műsort készítő tanár (EVV - szerk. megj.) így kérte. A hatodik órában egyébként a zavartalan tanítás érdekében teremcserék lesznek, a második emeleti órákat az elsőn vagy a földszinten tartják.
D: Miért nem lesznek rövidített órák a műsor előtt?
V: Ez egy ördögi kör, akkor már lehetnének a szünet után is, mert miért ne.
D: Miért nem tarthat Barsi tanárnő biológia OKTV-re felkészítő órát?
V: Mert a természettudományos munkaközösség vezetője késve adta le az igénylést. Ezzel el kell számolni.
D: Igaz, hogy összevonnak minket a Dobóval?
V: Nem, a képviselő-testület visszavonta az erről szóló határozatot. Ha minden jól megy, a 2011/2012-es tanévet már a Granvisus épületében kezdjük, egy épületegyüttesben a piaccal és a levéltárral. Jó hely, központi, szinte zöldövezet, van udvara.
D: De az aranyjánososok úgy tudják, jövőre itt kezdenek.
V: Van egy olyan terv, hogy a kollégiumot újítják fel nekik, de ezek csak tervek, ezekről nem érdemes beszélni.

D: Lehet arról szó, hogy a gyógytestnevelési órák ide kerüljenek, Kertvárosba?
V: Utánanézünk.
D: - az épület karbantartásával kapcsolatos problémák, ajtók, zárak, ilyesmi -
V: Minden ilyen jellegű problémát az igazgatóiban található füzetbe kell bevezetni, Nagy Attila, a gondnok azt hetente többször nézi.
D: Lehet-e még tenni valamit az ellen, hogy a fenntartó megszüntesse a nulladik évfolyam finanszírozását?
V: Nem. Egy szakértőt bízott meg a város, hogy felmérje a nulladik évfolyam eredményességét a különböző iskolákban. Természetesen az önkormányzat dönthet a szakértő véleményének figyelembe vétele nélkül is.
D: És csak az érettségik és nyelvvizsgák darabszáma fog számítani? A százalékok nem?
V: Csak a darabszámot kérték.
D: Az igazgató felelőssége lenne elmondani a képviselő-testületnek, hogy a nulladikos osztályok után több állami normatíva jár, így nem kiemelkedő a városra járuló többletköltség. Az igazgató feladata lenne elmagyarázni az oktatást - teljesen értető módon - csak távolról szemlélő képviselőknek, hogy lehet kilencedikben is sikeres érettségi vizsgát tenni, de a továbbtanulás szempontjából egyáltalán nem hagyható figyelmen kívül, hogy az az érettségi 60% vagy 90%-os-e.
- itt a diákok között Sitku és Gyöngyös tanár urak is felszólaltak -
V: A tavalyi események is azt bizonyítják, hogy jobb, ha az igazgató nem tiltakozik. Augusztusban is volt probléma, pedig már biztos volt, hogy ide kerül az iskola...
- össznépi zúgolódás -
De a nulladik évfolyamok megszüntetéséről még csak tervezet van, végleges döntés csak novemberben születik.

Ezek után Kurnász László beszámolt az osztálytisztasági programról, minek keretében a legtisztább osztályok "Tiszta, rendes osztály" táblát, a legrendetlenebbek pedig "Piszkos, szemetes osztály" táblát kapnak. Kihirdette az osztálydíszítési verseny végeredményét, valamint elmondta, hogy termet kifesteni szabad, a festéket az iskola állja. Külön problémaként említette meg, hogy a diákok nem köszönnek Erzsi néninek a portán.

P. Á. | Október 16-ai ülésén tárgyalta az esztergomi képviselő-testület azt a sürgősségi indítványt, melyben a volt szemüvegkeretgyár (Granvisus) épületének kisajátítását terjesztették elő. Az előterjesztés szövegéből kiderül, hogy az így városi tulajdonba kerülő épületegyüttesben az önkormányzat – a levéltár és a piac mellett – a Szent István Gimnázium számára is végleges helyet biztosítana.
Mint ismeretes, az önkormányzat május közepén levélben érdeklődött a szülőknél, hogy a gimnázium végleges elhelyezésére adódó három lehetőség – a kanonoksor eredeti tervei alapján felépített félköríves épületrész, a volt Granvisus Simor J. utcai épületkomplexuma, illetve a Dobó Katalin Gimnázium épülete – közül melyiket támogatnák. Ebből a szavazásból közel 35 százalékkal került ki második helyezettként a Granvisus (a Dobóra szavazók hányada elenyésző volt), melynek épülete az előterjesztő szerint két-három év alatt felújítható.
A rendszerváltás után leépült szemüvegkeretgyár (korábban laktanya) épületei jelenleg részben városi, részben magántulajdonban vannak. A város már régóta tervezi a tulajdonában álló épületek közösségi célú hasznosítását (például az Önkormány programban), a gimnázium elhelyezésére szánt épületrészek viszont magántulajdonban vannak, ezért azokat az önkormányzat kisajátítaná.
Fotó: Rafael
A képet árnyalja, hogy az önkormányzat 2007-ben már egyszer döntött a Szent István Gimnázium végleges elhelyezéséről, az akkori elképzelések szerint a Dobó gimnázium épületének bővítésével, vagy az osztályok racionalizálásával biztosítottak volna helyet a két gimnázium együttes elhelyezésére. Bár a korábbi rendelet idevágó részeit az előterjesztés érvényteleníti, egy bekezdést mégis meghagytak, melyben a két gimnázium egy épületben történő elhelyezésének terveit rendelték meg. Így tehát az is elképzelhető (ne így legyen), hogy ingatlanspekulációról van szó, a gimnázium elköltöztetése pusztán csak indokot szolgáltatna az épület kisajátítására.
A tervet az igazgató és a tantestület is támogatja, az előterjesztés szerint 2011 szeptemberében költözhet be a gimnázium.
Szakkörök a Szent István Gimnáziumban a 2007/2008-as tanévben!
színjátszó 2 óra (Erősné V.V.) énekkar 3 óra (Durzák Anna) matematika 1 óra (Nagy László) szertorna 4 óra (Szerencsés Tibor) kosárlabda 2 óra (Dr. Dolina Károlyné) szertorna 5 óra (Holdampfné Monostori Mariann) röplabda 7 óra (Sitkuné F. O.) informatika 2 óra (Gyöngyös P.) biológia 1 óra (Barsi É., ez 12.-ben volt, ahol ő heti 2 órát tartott emelt szintű előkészítőt, ez volt csak úgy beírva szerintem)
összesen: 26 óraEmelt szintű előkészítő: 1 latin, 2 biológia, 1 matematika, 1 kémia, 1 történelem, 1 fizika (legtöbbről nincs napló, így csak hallomásból tudunk róla)
2008/2009
színjátszó 2 óra (Erősné V.V.) énekkar 3 óra (Szegő Csaba) fizika 2 óra (Faragóné U.T.) matematika 2 óra (Mayer Zsuzsanna) földrajz 2 óra (Smigerné G.) szertorna 4 óra (Szerencsés Tibor) kosárlabda 2 óra (Dr. Dolina Károlyné) szertorna 5 óra (Holdampfné Monostori Mariann) röplabda 7 óra (Sitkuné F. O.) informatika 2 óra (Gyöngyös P.)
összesen: 31 óraEzen kívül vannak az emelt szintű előkészítők: 2 magyar, 2 történelem, 2 biológia, 2 matematika, 2 kémia, 2 német, 2 angol, 2 francia, 1 latin, 1 fizika – itt folyik a versenyekre való felkészítés elsősorban! Ezek kis létszámú csoportok általában, de tanterv szerint kötelező a diákoknak választani. Tehát az idei növekedés egyértelmű!
Szerkesztőségünk ma több észrevételt kapott az október 11-én megjelent, "Nem engedélyezett szakkörök" című hírrel és az ahhoz érkezett olvasói kommentekkel kapcsolatban. A helyzetet tisztázandó a Szigmédia.com szerkesztősége az alábbi nyilatkozatot teszi közzé.
1.
Bár az említett hírben forrásként a szerkesztőség a Szeretgom közösségi portált tüntette fel, az információk a "Szigkalendárium - Fejezetek az esztergomi Szent István Gimnázium mindennapjaiból" című blogból származnak. Mivel a blog a Szent István Gimnázium tanárainak tulajdonítható, azt a Szigmédia.com szerkesztősége hiteles forrásként ismeri el.
2.
Vitás esetekben a Szigmédia.com szerkesztősége törekszik arra, hogy az összes fél álláspontját ismertesse. Amennyiben aggály vetődik fel bármely hírrel kapcsolatban, észrevételeket akár hírhez fűzött komment, akár különálló nyilatkozat formájában szívesen fogadunk és teszünk közzé. Az objektivitás érdekében a jövőben kiemelt hangsúlyt fektetünk a Szent István Gimnázium vezetősége álláspontjának ismertetésére.
3.
A Szigmédia.com szerkesztősége a portál általános céljával (teret kívánunk adni a szabad véleménynyilvánításnak) összhangban a továbbiakban sem kívánja az olvasók hírekhez fűzött kommentárjait moderálni. A személyiségi jogokat sértő kommenteket természetesen - az érintett külön kérésére - azonnal töröljük.
Disclaimer
A Szigmédia.com nem vállal felelősséget a portálon elhelyezett információk helyességéért, valóságtartalmáért vagy a jogszabályoknak való megfelelőségéért, illetve a jogszabályba ütköző tartalommal harmadik személynek okozott jogsérelemért, kárért. Bővebben...
A Szigmédia.com szerkesztősége
2008. október 14.

A Szent István Gimnázium második emeleti folyosóján kialakított Szent István Galéria tehetséges istvánosok kiállításainak, szerzői-, illetve előadói estjeinek ad helyet.
A Galéria idei évadját Horváth Krisztina előadói estje nyitja 2008. október 17-én, pénteken. Az este 5 órakor kezdődő műsor egyben Tücsök György, a Szigmédia fotósa kiállításának megnyitója is. Az est házigazdái Durzák Anna és Nagy László lesznek, közreműködnek: Gróf Anikó, Morva Eszter, Ötvös Csenge (fuvola) és Papp Csilla (hegedű).
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Az eddigi évek gyakorlatához hasonlóan minden osztály készüljön kérdésekkel, és legalább öt taggal képviseltesse magát a parlamentben!
2008. szeptember 20-21-én rendezték meg az Országos Diákolimpiát a Velencei-tavon. Iskolánk tanulói kiemelkedő eredményeket értek el az evezős számokban.
Sáska Beáta I. helyezett
Bajai Mátyás, Gaál T. Benedek, Pálinkó Áron, Sólyom Gellért II. helyezett
Sáska Beáta, Müller Mátyás III. helyezett
Bajai Tamás, Sólyom Olivér IV. helyezett
Gaál T. Benedek, Pálinkó Áron, Horváth Domonkos V. helyezett
Bajai Mátyás, Sólyom Gellért VI. helyezett
Müller Mátyás, Bajai Tamás, Horváth Domonkos, Sólyom Olivér VI. helyezett

Fotó: PIM archívum
A Petőfi Irodalmi Múzeumban 2008 márciusában nyílt meg a száz éves Nyugatot többféle megközelítésben, négy termen át bemutató, reprezentatív kiállításunk. Ennek utazó változata, a „Nyugat 100 busz” júniustól járja az országot. Kiállításunk a korszakos jelentőségű folyóirat történetét és fontosabb alkotóit dokumentumok és fotók százaival mutatja be, de a szerzők hangfelvételek és archív filmfelvételek segítségével is megelevenednek.A buszt minden érdeklődő ingyenesen látogathatja. További információk: PIM.hu
A Sitku Pál által felkészített csapat tavaly az olimpiatörténeti versenyen országos 3. helyezett volt (4-5 évvel ezelőtt volt egy első helyet elért csapata is). Sitku augusztus végén szóban ígéretet kapott arra, hogy a felkészítésre kap órakeretet. Nem kapott.Barsi Éva a természettudományi munkaközösségbe tartozik: biológiából 17 tanítványa jelentkezett OKTV-re. Biológiából több mint 60 tanuló jelentkezett szakkörre. Nem lesz.
Sátek Szilvia latin szakkört hirdetett volna, felmérte az igényeket, 17-en jelentkeztek. Ennyien egy évfolyamból még soha sem akartak latinul tanulni. A nyelv iránti érdeklődés valószínűleg a tanárnő kiváló munkájának eredménye. Ennek ellenére nem lesz latin.

Fotó: Tücsök /szigmedia
Szeretettel meghívjuk az iskola érdeklődő diákjait a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara Nyílt Nap-jához kapcsolódó rendezvényünkre, ahol a Karon folyó Biológus (BSc) képzést mutatjuk be az érdeklődőknek.
A tájékoztató időpontja és helyszíne:
2008. december 3., 10 és 13 óra
Biológiai Intézet (Budapest, VII. ker. Rottenbiller utca 50. fsz.)
Rövid tájékoztató beszélgetés keretében a tanulók megismerkedhetnek a képzéssel, illetve az intézet munkatársaival, oktatókkal, kutatókkal.
A fiúcsapat tagjai: Bercsényi Mihály, Csernaj Dávid, Debreczeni Tamás, Gödrösi Ádám, Gyurián Zoltán, Nagy Richárd, Rambola Szabolcs, Rozsnyai Attila, Sturcz Antal, Szegedi Dávid, Tücsök György, Wágner Zsolt.
Az iskolát a városi ünnepélyen osztályonként két fő képviselte.











