2009. október 26.
Machó Zsófia | Ismét átalakult a szig.eu. A változás - legalábbis egyelőre - leginkább a dizájnt érinti.
A szig.eu egyébként nézett már ki így, így és így. Meg még máshogy is, de nem mindről van sajnos képünk.
Kiemelt hírek
Tagfelvétel
A Szigmédia Diákkör folyamatos tagfelvételt hirdet fotós, újságíró, tudósító és rádiós munkakörbe. Jelentkezni az alábbi címen lehet.
Szent István Gimnázium
Blogajánló
Archívum
Disclaimer
A Szigmédia.com portálon megjelent vélemények (amennyiben ez külön jelezve nincsen) nem feltétlenül azonosak a szerkesztők, illetve a Szent István Gimnázium tanárainak és vezetőségének véleményével. Még jogi nyilatkozatunk is van.











13 komment:
Azt tudja valaki, hogy miben támogatja az iskolát az ETV?
Objektív riportokkal például.
Egyébként annyian fogalmazták már meg ezt a kérdést, hogy itt szeretném én is jelezni a honlap üzemeltetői felé, hogy haladéktalanul távolítsák el az esztergomi önkormányzat által fenntartott, az újságírói etikát és a jó erkölcsöt hírből sem ismerő, pártpropaganda célokat szolgáló Esztergomi Városi Televízió linkjét a weblap oldalairól, mivel hozzáállásuk a gimnázium ügyeihez nemcsak az istvános közösségnek, hanem az egész városnak szégyenére válnak. (Elnézést.)
Nem mintha nem lenne a szig.eu jelenlegi formájában önmagában igen ciki.
Na most lehet, hogy jól beégetem magam... De a tanárok listáján ki az a Tóth Erzsébet? Ilyen tanár van az iskolában?
Innen üzenem a hivatalos honlap üzemeltetőjének, szerkesztőjének, bárkinek, aki hozzáfér: az igazgatóhelyettes a 'gyorsan változó helyesírási szabályok' ellenére is egy szó. A nyúlfarknyi szövegekben egyéb helyesírási hibák is vannak. Javaslom, írjon Wordben, kapcsolja be a nyelvi ellenőrzést. (Bár a viszonylag biztonságos helyesírást is meg lehet tanulni, csak kicsit strapásabb.)
Kedves Névtelen 091027 6:52, őszintén bevallom, fogalmam sincs róla ki is lehet ő!
Nem tudom ki a szerkesztő (tippem van :)), de nekem még nem sikerült helyesírási szempontból hibátlan levelet kapnom az iskola vezetőjétől ...
Ennek fényében nem meglepő, amit itt látok, olvasok ...
Névtelen | 2009.10.27. 6:52-nek
A tanárnő az egyik új informatika szakos.
Tóth Erzsébet angolt tanít a 11.A-ban és nekünk a 10.B-ben.
Kedves Névtelen | 2009.10.28. 15:44 !
Azt írod, hogy "nekem még nem sikerült helyesírási szempontból hibátlan levelet kapnom az iskola vezetőjétől". Szerintem egyszerűen tévedsz, mert az igazgató úrról tudhatnád, hogy magyar szakos :-) Ráadásul főiskolai szintű magyartanári diplomát szerzett, ami - biztos helyről, Knapp úrtól tudjuk - pedagógiailag is sokkal értékesebb, mint az egyetemi diploma. Szerintem Kurnász úr egyszerűen jóval előrébb jár, mint a pórnép, valószínűleg már nem is az AkH. 12-nél, hanem legalább 13-nál... :-)
A lap amúgy fergeteges: megpróbáltam a Letöltéseknél (hol máshol?) letölteni az iskolai dokumentumokat:
* Szervezeti és működési szabályzat - működik, bár csak az "átkosból", 2007-ből való szabályzatot ismerhetjük meg (nem is értem, hogy tűrheti drKGy),
* Nevelési program - sajnos, nem működik,
* Egészség nevelési program - működik, bár innen az Egészségnevelési program (2007) jön le,
* Környezeti nevelés programja - működik, de innen is az Egészségnevelési program (2007) jön le,
* Minőség irányítási program - működik, de innen is az Egészségnevelési program (2007) jön le,
* Helyi tanterv - működik, de innen is az Egészségnevelési program (2007) jön le,
* Házirend - működik, hát persze, hogy ez is 2007-es...
Tanulságként a honlap szerkesztője(?) levonhatná, ha már ennyi helyen látta, hogy az "Egészségnevelési" egy szó. Talán egyszer, ha kijavítja a linkeket, és elérhetővé válik számára, arra is rádöbben, hogy a "Minőségirányítási"-t is egybe kell írni :-)
Ha már itt tartunk: vajon drKGy. miképp tudja "áldozatos" "tanári" "munkáját" végezni (az idézetek természetesen betűhívek:) "a szientologus -marxista hülyítés és egyházellenes félretanítás" szellemében, a "300 éves iskolát a liberitánus oktatási szellem 3 év alatt csődbe vitet 5-6 agressziv pedagogus cezaromániája" idején készült házirend alapján? A gázpisztolyos "jogász" nyilván tiszteli a törvényt, tehát szó se lehet arról, hogy bármit is tenne bármelyik szabályzat ellenében is, ugye?
A diákok menüpontnál pesszimizmusból nincs semmi?
Kedves D. Dávid!
Szerintem realizmusból - a jó weblap felkészít az életre - vagyis a jövőre!
A Hídlapot is reklámozzák a honlapon...
Komment írása:
Az utóbbi időben elszaporodtak oldalunkon a cikkekhez nem kapcsolódó, értelmetlen megjegyzések. Olvasóink és kommentelőink érdekében a hozzászólásokat moderáljuk. Az adminisztrátorok éberségétől függően a beküldés és a megjelenés közt eltelt idő egy perc és a végtelen között mozog; türelmeteket, megértéseteket köszönjük!