Uzonyi Pálné | Daróczi Gabriella tanárnő meghívására mentünk Lábatlanra, ahol önálló estet adott Puccini műveiből válogatva. Ígéretes volt már maga az összeállítás is: Bohémélet, Tosca, Gianni Schicchi, Manon Lescaut. Ennél csak az előadás volt fantasztikusabb. Daróczi Gabriella varázslatos egyéniség. Nemcsak énekelt, ráadásul csodálatosan, hanem kedvesen, közérthetően bemutatta a szerzőt is, az áriák előtt magát az operát, illetve a kiválasztott részlet szerepét a műben. Az olaszul előadott operaáriák magyar szövegét előre megkaptuk, de nem is volt rá szükség, a néhány frappáns bevezető mondat és a tanárnő remek előadókészsége odavarázsolt bennünket az operák helyszínére, cselekményébe.
A technikailag egyre nehezedő részletek előadását a közönség egyre erősödő tapsa követte. Daróczi Gabriellát nehezen engedtük le a színpadról, vastapsunkkal kiharcoltunk egy bravúros ráadásszámot is, Puccini: A fecske című operettjéből énekelt nekünk egy részletet, majd kedvesen, szerényen fogadta a gratulációkat. Megígértettük vele, hogy sokoldalú tehetségét az iskolában is bemutatja majd a jövő tanévben.
Machó Zsófia | Az ETV április 23-i adásában a Szent István Gimnázium és a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola igazgatóival és Knapp János Pál alpolgármesterrel beszélgetett a műsorvezető az iskolák felújítási munkálatairól és az ehhez szükséges fenntartói hozzájárulásról.
Az iskola 18 tanára ezt a levelet juttatta el Esztergomi Város Képviselőtestületéhez, melyben részletesen felsorolják és értékelik Kurnász László egy éves igazgatói tevékenységét - reménykedve abban, hogy a képviselők nem fogják a jövőben támogatni a városvezetés bizalmából vezetővé kinevezett jelöltet.
A tegnapi tantestületi üléssel lezárult az igazgatói pályázatok belső bírálata. A véleményező testületek, azaz az Iskolaszék, a Diákönkormányzat, a Szülői Munkaközösség, valamint a nevelőtestületi és alkalmazotti közösségek egyöntetűen Fodorné Farda Éva pályázatát támogatják, Kurnász László jelenlegi igazgató, és Daróczi József korábbi igazgatóhelyettes pályázatával szemben. A harmadik pályázó, Daróczi József alacsony támogatottságára hivatkozva tegnapi nyilatkozatában visszalépett a pályázattól. A hivatalos vélemények a Szent István Gimnázium alternatív hírportálján, valamint portálunkon is megtekinthetők.
Letöltések:
- A Diákönkormányzat véleménye
- A tantestület egyeztetett véleménye
- A Szülői Munkaközösség véleménye
- Az Iskolaszék véleménye
A V–VI. korcsoportos amatőr röplabda diákolimpia országos döntőjéről, melyet múlt hétvégén rendeztek meg Debrecenben, iskolánk csapata (Sitkuné Fülöp Orsolya vezetésével) bronzéremmel térhetett haza. Aranyat a Veres Péter Gimnázium, ezüstöt a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium szerzett. Az esztergomi iskolák közül ugyanebben a kategóriában a Dobó Katalin Gimnázium 9., a fiúk közül pedig Temesvári Pelbárt Ferenc Gimnázium és Kollégium a 20. lett.

D. D. & B. G. | Április 25-én, szombaton 10 órától a dorogi József Attila Művelődési Házban rendezték meg a "Nap-Út a jövő felé" című kistérségi ifjúsági vetélkedőt. Az egész napos program témája a környezetvédelem, egészség és prevenció volt. A résztvevő diákok délelőtt tesztfeladatokat oldottak meg, interjút, valamint rögtönzött közvéleménykutatást készítettek, ebéd után pedig a kreativitásukra volt szükség: zenével és médiával kapcsolatos feladatok várták őket a Művelődési Ház színpadán. A versenyen összesen hét környékbeli iskola csapata vett részt, középiskolás kategóriában a SziGeo, a Szent István Gimnázium csapata szerezte meg az első helyet.
Csapattagok: Balázs Krisztián, Borz Gergely, Dér Dávid, Nagy Diána, Partos Bence, Pécsi Laura, Tücsök György, Pécsi Linda, Wéber Dana, Wéber Héra
Kísérő tanár: Gyöngyös Péter
Gratulálunk minden résztvevőnek!
"Ez a mozgalom ... csak a jót, a legjobbat akarja nyújtani, ezért LKlmT d az egyes iskolák kórusainak tehetségük, tudásuk megismertetésére."Machó Zsófia | Ünnepi medállal ajándékozták meg az 50. Tavaszi Dalosünnepen részt vevő kórusok tagjait a szervezők: tárgyi emlékkel is maradandóvá kívánták tenni az élményt.
/Bárdos Lajos az első Éneklő Ifjúság megnyitóján/

Az első Dalosünnepet 1960-ban rendezte meg Kálmánfi Véla és Homor Imréné - a Bárdos Lajos által 1941-ben elindított Éneklő Ifjúság mozgalom hatására, valamint anyák napja alkalmából. A rendezvényt felkarolta a város: azóta is töretlenül működik. A Dalosünnep nem csupán tavaszköszöntő öröméneklés, hanem a város iskolai kórusainak mustrája is: a sorrendet általában a kórusok kora és minősége határozta meg (valamint egy időben zsűri is volt).
Idén tíz fellépő volt, öt általános iskolai kórus, valamint a középiskolások: a Dobó Katalin Gimnázium (Németh Judit), a Szent István Gimnázium (Daróczi Gabriella), az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola (Vereckei Attila), a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium (Pálmai Árpád) kórusa, és a két egyházi iskola vegyeskara, amit Pálmai Árpád és Vereckei Attila vezényelt.
A minőségi műsort Praetorius Viva, viva la musica! című kánonja zárta, amit minden résztvevő énekkar közösen énekelt, Vereckei Attila vezényletével.
Dér Dávid | Kedden, a királyválasztás második napján a hangsúlyt már nem a finomabbnál finomabb ételekre helyezték (bár a diákok örömére a hétfőn megmaradtakból mindenki fogyaszthatott), hanem a két osztály különböző műsoraira és a kampányfilmekre. A kampány zárásaként az 5. szünetben először a 11. b táncát, majd a 11. a versenyeinek eredményhirdetését tekinthettük meg.
Ma pedig a második szünetben kiderült, hogy ki lett az iskola idei királya, és így melyik osztály rendezheti meg az István-napokat. 12 érvénytelen szavazat mellett 183-151 arányban Czap Gergő és a 11. a osztály nyerte meg a kampányt. A verseny szoros volt, mindkét osztálynak gratulálunk!
Avagy szavazz arra, akire akarsz, de előbb olvasd el ezt!Greiner Balázs | Egy tavaszi szünet utáni napon láttam először. Vagyis nem láttam, csak hallottam, s nem is őt magát, csak hírét. Kis hetedikes voltam, aki már azon is meglepődött, hogy van olyan egy iskolában, hogy királyválasztás, arra akkor még nem is gondoltam, hogy egyszer majd valaki szépségversenyt is rendezne, s mint egy vátesz, megjósolja a későbbi Mr. És Mrs. című showt…
De most ne e férfiúról szólj nékem, Múzsa, most legyen a téma Tyula, akit tán a kihalás fenyeget.
Hosszú évekkel ezelőtt, mikor még Prímász szigete mellett állt szent iskolánk, volt egy igazán rendhagyó királyválasztás. Történt ugyanis, hogy egy leleményes osztály nem kívánt élő személyt indítani tiszteletben tartván az istenek hatalmát, így kitalált egy lényt, melynek neve Tyula volt.
Amikor én először szavazhattam királyomra az Istvánban, akkor Peti volt a jelölt és Kani, és egy titkos személy, Tyula. A kampányban nem is hallottam nevét, csak az eredményhirdetéskor hallatta nevét a bölcs Szófia, az akkori DÖK-elnök. Nem ő győzedelmeskedett, de egy ősi istvános szokásnak köszönhetően szép számú szavazatot kapott, s az elkövetkezendő években megőrizte népszerűségét, a hagyomány tovább élt. 2006-ban, mikor a mi évfolyamunkra került sor, mi versengtünk a szavazatokért, azóta rájöttem, mi Tyula titka…
Tyula korunk embereszménye, a kétezres évek Odüsszeusza. Mert ma is, mint mindig, hősökre van szükségünk. Hősökre, hiszen válság van, s ebben a helyzetben csak emberfeletti képességekkel rendelkező egyén képes tenni a közösségért. Tyula nem úgy tesz a közösségért, mint versenytársai. Tyula nem ígér semmit, Tyula nem kenyerez le senkit, Tyula nem költi senki adóforintját kampányra, így Tyula kampánya nem veszít össze két versengő osztályt. Tyula a megoldás maga.
Még egy apróság: Tyula láthatatlan, és Tyula kortalan. Tyula nem ember, Tyula egy égi szerzet, kinek szeme ellát a Kis-Duna sétánytól egészen a Wesselényi utcáig, Tyula nem kéri, hogy kimondd a nevét, Tyula nem várja, hogy mint bálványt imádd, csak annyit sugall neked, istvános szavazónak, hogy ne hagyd, hogy egy hagyomány eltűnjön a kertvárosi Aiolosz szelében…
Az 50. Tavaszi Dalosünnep 2009. április 25-én, 17 órától lesz a Dobó Katalin Gimnázium aulájában. Az esztergomi általános és középiskolai kórusok hagyományos évenkénti találkozóján, hangversenyén a Szent István Gimnázium énekkara idén is részt vesz. A kórust vezényli: Daróczi Gabriella.
Atlasz | Mint mindig, idén is megkezdődött a tavaszi szünet után a királyválasztási kampány, és a 11. b sem maradt tétlen. Jelöltjük Csernyák Balázs, témájuk a western.
Balázséknak sikerült remekül kivitelezni a szerintem legfontosabb tényezőt, a hangulatot. A jelmezek hihetetlen jól tükrözték a vadnyugat világát, és persze a színészi játékot sem hanyagolták el. A csengő átállítása remek ötlet volt és a különböző bemondások kellőképpen zavarták az órát, hogy a diákok örömüket leljék benne. Nálam mégis legnagyobb pozitívum a zene volt… elvégre ki ne akarná countryt hallgatva elfogyasztani üdítőjét a kocsmában?
Taktikájukat tekintve nem tértek le az elődeik által kitaposott ösvényről. Sok finom ételből, italból senki sem szenvedett hiányt. Látszott, hogy sokat készültek a programokra (legfőképp a táncprodukcióra), valamint a versenyek is nagyon élvezetesek voltak. Természetesen érezhető volt a tizenegyedikes osztályok közti feszültség, elvégre ez mégiscsak a versenyről szól. Szinte egymást félrelökve kínálgatták a finomabbnál finomabb dolgokat és hirdették jelöltjeiket.
Összesítve nekem nagyon tetszett a kampány western része, és remélem, nektek is! Reméljük a holnapi nap is ilyen jóra fog sikerülni.
Vadászi Márk | Az idei királyválasztáson a 11. b osztály a Vadnyugatra viszi el a diákokat, míg a 11. a osztály a kalóz stílust választotta. A 11. a osztály jelöltje Czap Gergő.
Progjamjukban eddig láthattunk egy Santa Maria táncot, hallhattuk a kampányindulójukat és koktélbárral is vártak minket az első emeleti folyosón. Külön érdekesség a bográcsozás az udvaron: paprikás krumplit főztek a diákoknak. Kvízükben a Karib-tenger kalózai című film kapcsán kérdezték a diákokat: minden osztályból négy főt vártak, akiknek 12 kérdésre kellett választ adniuk. Holnapra kampánytáncot, a kampányfilm levetítését és Kincskeresést terveznek. A kincskeresésre szintén osztályonként 4 fő jelentkezését várják. Amelyik osztály legügyesebben tölti ki a kvízt, illetve a legügyesebb a kincskereső játékban, szabadnapot nyer. Osztogattak még feleletmentesítő kártyákat, melyek persze csak akkor érvényesek, és az osztályok is csak akkor kapják meg a szabadnapot, ha Gergő lesz a király.

Szeretettel meghívunk mindenkit a Szent István Galéria következő programjára!
A Tiszta szívvel irodalmi est 2009. április 23-án (csütörtök) 17 órától lesz a gimnázium második emeleti folyosóján. Fellépnek: Adorján Fanni, Antal Alexandra, Balogh Brúnó, Berczy Angéla, Dudok Dávid, Erdős Attila, Erdős Zoltán, Farkas Gyula, Fülöp Fruzsina, Gaál Törtel Benedek, Gelecsák Ervin, Horváth Domokos, Horváth Krisztina, Jenike Sára, Kajtor Kamilla, Kecskés Eszter, Mészáros Anna, Móczik Alexandra, Müller Bálint, Müller Mátyás, Nagy Marcell, Ötvös Csenge, Paulusz Anna, Rozsnyai Attila, Sárik Olivér, Zsombok Dávid
Forrás: Szeretgom.hu | A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság megváltoztatta a Tatabányai Munkaügyi Bíróság döntését és elutasította a Szent István Gimnázium igazgatójának kifogását, mellyel a gimnázium közalkalmazotti tanácsának megválasztását kívánta semmissé tenni.
A végzés indoklásában a bíróság kifejti, hogy a közalkalmazotti tanács választásában megállapíthatók ugyan szabálytalanságok, de a szabálysértés nem olyan mértékű, hogy az a választás eredményét érdemben befolyásolná. A végzéssel szemben fellebbezésnek helye nincs.Az intézményekben a közalkalmazottak által közvetlenül választott közalkalmazotti tanács, illetve közalkalmazotti képviselő gyakorolja a részvételi jogokat a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban álló közalkalmazottak közössége nevében. A közalkalmazotti tanács elsősorban a közalkalmazottak jóléti, szociális érdekeivel összefüggő kérdésekben játszik jelentős szerepet. E szerepkör különbözteti meg az egyéb érdekképviseleti szervektől, amelyek tevékenységében tagjaik munkajogi védelme és a kollektív szerződés tárgyalásánál játszott szerepük kapja a nagyobb hangsúlyt.
Forrás: www.magyarorszag.hu
A történet 2008. november 4-én kezdődött, amikor a gimnázium alkalmazotti közössége megválasztotta az új közalkalmazotti tanácsot: Barsi Éva, Sitku Pál, és Zara Melinda személyében.
Decemberben Kurnász a közalkalmazotti tanács választásával kapcsolatban a Tatabányai Munkaügyi Bírósághoz fordult. A bíróság elsőfokú, nem jogerős határozata szerint a választást meg kell ismételni. A jogerős döntés értelmében az eredeti választás érvényes volt: Sitku Pál, Barsi Éva és Zara Melinda a gimnázium közalkalmazotti tanácsának megválasztott tagjai.
Március 24-én volt a Szent István Gimnázium igazgatói székére kiírt pályázat beérkezési határideje. Összesen négy pályamű érkezett, a lehetséges jelöltek közül hárman jelenleg is az iskola tanárai, egyikük maga az intézmény igazgatója. A Szigmédia és a Diákönkormányzat kérésére a pályázók közül hárman járultak hozzá, hogy pályázatukat nyilvánosságra hozzuk.
A négy pályázó tehát:
Daróczi József
2008 óta a Szent István Gimnázium informatikaszakos tanára, fél évig igazgatóhelyettese. Márciusban szakmai okok miatt lemondott tisztségéről, azóta tanárként dolgozik tovább.
Pályázatának letöltése
Fodorné Farda Éva
1996 óta a Szent István Gimnázium német nyelvi szakos óradó tanára, 2003-tól az iskola főállású dolgozója. Osztályfőnök, emellett minőségbiztosítási és mérés-értékelési szakértői feladatokat lát el.
Pályázatának letöltése
Kurnász László
2008 óta a Szent István Gimnázium igazgatója. Külsősként került a székébe, első éve után lemondott tisztségéről. Történelmet tanít a két hetedik osztályban.
Pályázatának publikáláshához nem járult hozzá. (Azóta hozzájárult...)
Pályázatának letöltése
Urbán Erika
Külsős pályázó, korábban egy budapesti általános iskolában tanított magyart, később szociális segítőként dolgozott, jelenleg tanulószobát működtet.
Pályázatának letöltése
A Diákönkormányzat, az Iskolaszék, a Szülői Munkaközösség, valamint a tantestület és az iskolai dolgozók bizottságai élni kívánnak véleményezési jogukkal, melyhez 30 nap áll rendelkezésükre. A fenntartó ezután elvileg a véleményeket figyelembe véve mérlegel, majd várhatóan még áprilisban zárt testületi ülésen dönt az igazgató személyéről.
Az iskolai testületek véleménye hamarosan elérhető lesz Szigmédián.
Sok sikert kívánunk a pályázóknak!
A pályaművek szerzőik engedélyével kerültek nyilvánosságra, olvasásukhoz Adobe Reader szükséges.










